Az elnök ismertette, hogy az elmúlt években az ÁSZ kiemelt ellenőrzési területévé tette az állami és önkormányzati vagyongazdálkodást, és ennek egyik fókuszterülete az árviszonyok hátterét meghatározó önköltség elszámolások megléte és átláthatósága.
Az ellenőrzéseket indokolja, hogy az ÁSZ rajta tudja tartani a szemét a közösség vagyonán, a vagyongazdálkodás, a vagyon nyilvántartása, pótlása ugyanis alapjaiban határozza meg például a közszolgáltatások fenntarthatóságát - fejtette ki.
Domokos elmondta azt is, hogy az elsődleges ellenőrzési tevékenység mellett egyre inkább előtérbe kerül az ÁSZ tanácsadó, véleményalkotó funkciója is. A szervezet az ellenőrzések mellett elemzéseivel, tanulmányaival, véleményalkotásával szeretné átláthatóbbá és eredményesebbé tenni a közpénzek felhasználását, ezzel is a hozzájárulva a közszolgáltatásokat biztosító intézmények és rendszerek hatékonyabb működéséhez.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve