Múlt héten a Fidesz javaslatára már egyszer lekerült az Országgyűlés napirendjéről a végszavazásra váró előterjesztés, amely szerint a dohány-kiskereskedelem joga kizárólagosan az államé lenne, a dohánytermékeket pedig csak meghatározott számú, koncessziós szerződés alapján működő dohánybolt árulhatná.
Az alkotmányügyi bizottság hétfőn - 19 igen szavazattal 5 nem ellenében - támogatta a javaslathoz érkezett zárószavazás előtti módosító javaslatot, amelyet Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője nyújtott be. Ezek után kért szót ügyrendi kérdésben a fideszes Vas Imre, aki jelezte, hogy a zárószavazás elhalasztását kérik.
Arra hivatkozott, hogy ki akarják kérni az Európai Unió véleményét, amelytől függően akár további zárószavazás előtti módosító indítványokat is benyújthatnak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve