A kormány trükközik a nyugdíjemeléssel, ugyanis a jövő évi költségvetésben is hamis inflációs adatot szerepeltet, így a nyugdíjak reálértéke tovább csökken majd - mondta Rónai Sándor, az ellenzéki párt szóvivője tájékoztatóján az MTI tudósítása szerint. Erre utal szerinte, hogy a büdzsé 2019-ben 2,7 százalékos inflációval számol, míg a "szintén optimista, fideszes jegybank" szerint is legalább 3,1 százalékos lesz a pénzromlás.
A kabinet az "így visszatartott pénz egy részét" adja vissza a nyugdíjprémiummal, amely a törvény szerint jár, nem pedig kegyként, vagy ajándékként, ahogy azt Orbán Viktor miniszterelnök feltünteti. "Úgy viselkedik Orbán Viktor, mint egy tolvaj, aki miután kirámolta a házat, néhány cuccot visszavisz a ház tulajdonosának, hogy aztán az hálálkodjon érte" - mondta Rónai Sándor.
Az ellenzéki politikus beszélt arról is, hogy a "Gyurcsány-kormány alatt kőbe volt vésve, hogy a kormánynak meg kell védenie a nyugdíjak értékét, a baloldal nem trükközött az idősek megélhetésén".
A kép forrása: Pixabay.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve