A legtöbb diploma a bölcsészi és a gazdálkodási területeken ragadt benn a nyelvvizsga hiánya miatt, de éppen ezeken a területeken tanul a legtöbb hallgató is - válaszolta a napilap megkeresésére a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A HÖOK szerint a döntés kifejezetten a társadalomtudományi és pedagógusi területen végzők diplomaszerzését könnyíti meg. Az Oktatási Hivatal októberre ígért statisztikát a ki nem osztott diplomákról.
Még április elején jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, hogy 75 ezer diák mentesülhet a nyelvvizsga-kötelezettség alól.
Kapcsolódó
A Világgazdaság által megkérdezett felsőoktatási intézmények közül a Budapesti Gazdasági Egyetemen (BGE) folyamatosan adják ki a diplomákat, június elején már 1600 fölött tartottak. A Budapesti Corvinus Egyetemen a legnagyobb roham - 600 igényléssel - a hivatalos bejelentés utáni első két napon volt, június elejéig 1619 kérelem érkezett, és az egyetem becslése szerint összesen mintegy kétezer várható.
A Budapesti Műszaki Egyetemen eddig 1600 volt hallgatónak állítottak ki oklevelet. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem a hatezer volt hallgatójából már négyezerrel egyeztette az adataikat.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve