Nem kímélte a hazai gyümölcsöskerteket a hét vége viharos időjárása - jelentette a Magyar Nemzet. A károk felmérése folyamatban van, a szakértőknek nincs könnyű dolguk, mert az ítéletidő hatásai nagy szórást mutatnak - nemcsak az ország egyes részeit tekintve, hanem egy-egy településen belül is nagy különbségek mutatkoznak a károkban.
Ledó Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács vezetője elmondta: a viharos szél sok helyen leverte az érő vagy a betakarítás előtt álló gyümölcsöt, a kisebb kajszi- és őszibarack-ültetvényeken is lehet emiatt terméskiesés. Kajsziból ennek ellenére már biztosan nagy lesz a termés.
Kapcsolódó
A mennyiséggel tehát vélhetően nem lesz gondjuk a termelőknek, a minőséggel azonban már más a helyzet. A május-június óta tartó csapadékos időjárás miatt az idén sokkal több a gombás betegséggel érintett növény, mint tavaly. Az almát már csak léalmának lehet eladni.
Az ország egyik legnagyobb dinnyetermelő vidékén, Békés megyében is előfordult kisebb jégkár. Úgy tűnik, az áruházláncok tolerálják ezt a jégverés okozta szépséghibákat, amik nem érintik a dinnye ízét. A külpiacokra azonban ezekből biztosan nem szállíthatnak a termelők - árulta el a szakember. A dinnyetermelőknek a gyomosodás és a munkaerőhiány okozza az a legfőbb gondot.
A legtöbb gyümölcsnél - a kajszi kivételével - áremelkedésre lehet számítani. A drágulás ugyanakkor elsősorban nem a hazai időjárás számlájára írható, az árakat az uniós piacon várható termésmennyiség befolyásolja.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve