Idén második alkalommal adta át az Egyenlőség Díjat a Vodafone Magyarország, amelyet a Magyarországi Szóvivők Országos Egyesületével közösen hozott létre.
A díjat olyan magánszemély kapja, aki az alapítók szerint az adott évben életútjával, tevékenységével és példamutatásával a legtöbbet tette a társadalmi egyenlőségért. A Vodafone Magyarország és a Vodafone Magyarország Alapítvány kiemelten fontosnak tartja a szerepvállalást a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésének érdekében, és e díjjal is az a célja, hogy a téma fontosságára irányítsa a figyelmet - derül ki a cég közleményéből.
A Vodafone Egyenlőség Díjat a XV. Szóvivő Bál zsűrije idén Borbély Alexandra színésznőnek ítélte. A díjazott személyes példamutatásával, erkölcsi tartásával, bátorságával, következetesen csendes és szelíd munkájával és művészi tevékenységével kiemelkedően sokat tett a megkülönböztetés ellen. Felvidéki gyökerekkel rendelkező színésznő életútja felhívja a figyelmet a nem látható hátráltatottsággal küzdők nehézségeire.
A legfontosabb üzenet, amit szeretnék továbbadni, hogy a kisebbségek bármilyen csoportjába is tartozzon valaki, nem szabad hagynia, hogy mások (elő)ítélete határozza meg az önbecsülését. Hiszem, hogy a többségtől eltérőnek lenni nem szégyen, hanem érték! Sok erőt és hitet kívánok mindenkinek ahhoz, hogy eljusson a pillanatig - ami nekem már megadatott -, amikor az átok áldássá szelídül!
- nyilatkozta a díj átvételekor Borbély Alexandra.
"A Vodafone-nál egyértelműnek tartjuk, hogy egyenlő esélyeket kínálunk mindenkinek, és munkatársainkat csak teljesítményük és cselekedeteik alapján ítéljük meg. Az Egyenlőség Díj célja és üzenete hasonló: nem számít, ki honnan jött, milyen hátterű, milyen nemű, milyen vallású, mindenkit egyenlő bánásmód illet meg. A Vodafone vállalati szinten hisz abban, hogy mindenkinek egyenlő esélyeket kell kínálni. Ezért nagy öröm számunkra, hogy második alkalommal adhatunk át díjat olyasvalakinek, akinek eddigi életútja példaként szolgál, és hasonló célokért küzd" - mondta el Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország vezérigazgató-helyettese.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve