Szám szerint nem sok, de annál fontosabb események várhatóak csütörtökön: kezdve a Svájci Nemzeti Bank (SNB) kamatdöntő ülésén, ahol nem valószínű, hogy változtatnának a gyakorlatilag 0 százalékos alapkamatot, ám a frank árfolyamával kapcsolatban fontos impulzusokat kaphat piac - az előzetes nyilatkozatok már erre utaltak.
Délután az USA jegybankjainak szövetséges a Federal Reserve ismerteti kétnapos ülésének eredményeit, itt sem a kamatdöntés, hanem az esetleges újabb monetáris gazdaságösztönző program (QE3) bejelentését várja a piac, illetve azt, hogy a Fed elnöke hogyan fogalmaz majd beszédében. Ez utóbbi este fél hétre várható, ezt megelőzően hozzák nyilvánosságra az augusztusi termelői árindexet.
Idehaza az ÁKK tartja az aukcióját, ahol 45 milliárd forintnyi 12 hónapos diszkont kincstárjegyet értékesítenek.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve