A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint a helyzet kezelése során fontos érdek a bankrendszer stabilitása is.
A politikus elmondta: üdvözlik az Alkotmánybíróságnak a devizahitelezéssel kapcsolatos döntését, mert az lehetőséget biztosít a törvényhozásnak arra, hogy módosítsa a szerződések tartalmát.
Úgy tudjuk, hogy április, május elején lehet az Európai Bíróságnak döntése, a Kúria függetlenül attól, hogy indokolt-e vagy sem, de ezt meg akarja várni. Májusban, mi arra számítunk, hogy lesz kúriai döntés és akkor nagyon hamar, akár még a tavaszi ülésszakban, vagy ha lesz rendkívüli ülésszak, akkor június-júliusban az Országgyűlés tud olyan törvényt
elfogadni, ami véglegesen rendezheti ezt a kérdést - tette hozzá Gulyás.
Az Alkotmánybíróság hétfőn kihirdetett határozatában kimondta, hogy törvénnyel módosíthatók korábban megkötött szerződések, ám ebben az esetben is figyelembe kell venni minden fél méltányos érdekeit, a megváltozott körülmények között is érdekegyensúlyra kell törekedni.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve