A közös bűnözői múlttal rendelkező vádlottak 2016. januárjában tervezték el, hogy a telefonkönyvből kiválasztott hívószámok alapján, véletlenszerűen fognak felhívni embereket, és ha azok - a hangjukból ítélve - elég idősnek tűnnek, megpróbálnak pénzt szerezni tőlük, csalárd módon azt állítva magukról, hogy ők az unokáik.
A vádlottak megosztották a feladatokat, eszerint az I. rendű vádlottra hárult a telefonhívás, míg a II. rendű vádlottra a pénzátvétel. A fiatalabb elkövető a hívások során "mamának", vagy "papának" szólította az esetenként már halláskárosult, idős sértetteket, akiktől legkevesebb 100 ezer forintot kért kölcsön az indokok széles skáláját felsorakoztatva, többek között szerencsejátékból eredő, vagy más pénztartozásra, autóbalesetre, vagy nagy tételben vásárolt cigaretta kényszerű kifizetésére hivatkozva. (Netes csalót fogtak - így vert át sokakat.)
Kapcsolódó
A vádlott mindezeket sok esetben ijedt, sírós hangot színlelve adta elő, hozzátéve, hogy tartozása miatt az élete is veszélyben van, vagy őt fogva tartják. Ezek után minden esetben közölte, hogy személyesen nem tud elmenni a pénzért, de elküldi majd maga helyett a barátját. Az így becsapott, megrémült, unokájukat féltő, vagy kisegíteni akaró sértettek sokszor az összes - esetenként a saját temetésükre - megtakarított pénzüket átadták a náluk jelentkező II. rendű vádlottnak, abban a hiszemben, hogy őt tényleg az unokájuk bízta meg a pénz átvételével. A két elkövető ezzel a módszerrel országszerte összesen hatvanhét esetben tévesztett meg 64 és 96 év közötti, hiszékeny nyugdíjasokat. Cselekményük többször kísérleti szakban maradt, mivel vagy gyanús lett a sértetteknek a hívás, vagy nem volt annyi megtakarításuk, amennyit ki akartak csalni tőlük.
Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség a különös visszaesőnek minősülő vádlottakkal szemben - akik ellen jelenleg is több büntetőeljárás van folyamatban - társtettesként elkövetett, nagyobb kárt okozó, bűnszövetségben, üzletszerűen, a bűncselekmény felismerésére idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. Ebben mindkettőjük esetében börtönbüntetés, és - emellett - pénzbüntetés kiszabására, valamint nagyobb összegű vagyonelkobzásra is indítványt tett.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve