Nincs arra szabály, hogy egy a Kúria által jóváhagyott kérdést bárki megakadályozzon, tehát a szocialista párt annak ellenére is folytathatja a vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazási aláírásgyűjtést, hogy az idevágó törvényt hétfőn visszavonta az Országgyűlés - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Pálffy Ilona, az NVI vezetője.
Nekünk meg is kell számolni majd az aláírásokat és egyedül az Ab mondhatja majd ki, hogy az a kérdés okafogyott, és nem lehet benne népszavazást tartani - jelentette ki a Nemzeti Választási Iroda vezetője.
Pálffy szerint a szocialisták népszavazási kezdeményezése egy esetleges referendum nyomán sem gátolhatná, hogy a kormánypártok egy új törvényben ismét korlátozzák a boltok nyitva tartását.
A véleményem az, hogy a kérdés nem volt egészen jó. Beleírták, hogy milyen év, hányas számú törvénye. Ezt a számú törvényt már nem fogja visszahozni a parlament, tehát ha lényegében ugyanezt a törvényt meghozza, annak akkor is új száma lesz.
Jelenleg a boltzárról szóló mellett az MSZP földügyben írt, illetve Kész Zoltán országgyűlési képviselő állami bérplafonról kezdeményezett népszavazási kérdéséhez gyűjtik az aláírásokat, így június elején várhatóan 800 ezer aláírás érkezhet a Nemzeti Választási Irodához, amelynek ellenőrzésére új munkaerőt kell felvennie a hivatalnak - tette hozzá az intézmény vezetője.
Erre nincs emberem, fel kell vegyek. Már meg is beszéltem a kollégákkal, hogy elkezdünk toborozni. Korábban is kellett aláírásokat ellenőrizni, ilyenkor megbízási szerződéssel veszünk fel nyugdíjasokat vagy diákokat. Úgy számolunk, hogy május végétől minimum 40 embert fogunk felvenni - fogalmazott az elnök.
Ezekről a kérdésekről Pálffy szerint év végén vagy jövő év elején tarthatják meg a népszavazást, tehát valamivel a kormány kvótareferenduma után.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve