Az első tanácskozáson elölt vírust tartalmazó és fehérje alapú oltóanyag gyártására vonatkozóan fogalmazódott meg javaslat.
A hazai oltóanyaggyártás ötlete több mint egy évvel ezelőtt született meg - mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a szerdai budapesti tanácskozás előtt.
Ismertetése szerint kormánydöntés született arról, hogy a gyár létesítését felgyorsítják.
A miniszter az ülés után újságíróknak azt mondta, a megbeszélésen több szempontot is figyelembe vettek, és a szakmai vélemények alapján elölt vírust tartalmazó és fehérje alapú oltóanyag gyártását javasolták.
A grémium munkájában a Magyar Tudományos Akadémia, az országos intézetek, a Debreceni Egyetem képviselői, valamint víruskutatók, a Nemzeti Népegészségügyi Központ virológusai, epidemiológusai és az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségpolitikai vezetői vesznek részt - írta az MTI.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve