A Corvinus Egyetem egykori rektora szerint a jelenlegi kormány munkájában nincs presztízse a szakmai munkának. A közgazdász szerint Matolcsy György gazdasági miniszter gazdaságpolitikája "tankönyvszerűen megvalósíthatatlan", sok szerencsével bejöhetett volna, de nem alakultak jól a dolgok. Chikán szerint nem lehet parancsszóval munkahelyeket teremteni.
A miniszterelnök a minap kilátásba is helyezte, hogy felülvizsgálják a növekedési pályát, és intézkedéseket hoznak a költségvetési hiánycél tartása érdekében. Az a fajta gazdaságpolitikai hitvallás, amelyet Matolcsy György képvisel és őszintén mondom, nem tudom, kik állnak még mögötte, és ami szerint a belföldi kereslet erősítésével kell építeni a növekedést, ez egy olyan kis, nyitott gazdaság esetén, mint a magyar, szinte tankönyvszerűen megvalósíthatatlan - fogalmazott Chikán az Origónak.
Az első Orbán-kormány egykori gazdasági minisztere elmondta a portálnak, hogy a mai napig nem érti, hogy a Fidesz miért nem készült fel a kormányzásra. "Azt nem értettem, és ma sem értem, hogy miért nem volt felkészültebb a kormányrúdhoz került csapat." Ennek volt a következménye, hogy ad hoc döntések születtek a kormányzás alatt: programok, tervek kuszán, összeszedetlenül indultak. Az Új Széchenyi Terv és a konvergenciaprogram, miközben fő irányukat tekintve akár egyet is lehet velük érteni, mégis kicsit, mintha vasvillával lennének összehányva - fogalmazott Chikán.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve