Halasi Tibor közölte: április 14-től november 1-jéig minden vasárnap közlekedik oda-vissza a domogyedovoi repülőtér és a Hévíz-Balaton Airport között a Tatarstan Airlines Airbus vagy Boeing 737-es, mintegy 150 fős kapacitású repülőgépe. A járatokat az 1000 Út moszkvai partnerirodája és az egyik legjelentősebb orosz kiutaztató cég, a Devisu közösen szervezi.
Az utazási iroda képviselője hozzátette: több mint egy évtizede utaztatnak vendégeket Hévízre és a térség gyógyfürdőibe, a környéken számos orosz ingatlantulajdonos is van már. Az iroda által szervezett utasok száma évente nagyjából 50 százalékkal emelkedik.
Számukra eddig csak budapesti, bécsi vagy pozsonyi leszállással és további háromórás transzferrel tudtak a nyugat-balatoni térségbe utakat kínálni, de a charterindítással mindössze 10 percre rövidül a reptér és a szállodák közötti utazási idő.
Az 1000 Út a múlt év végétől január közepéig öt moszkvai chartergépet indított már Sármellékre, ezeken közel 700 utast hoztak a régióba az ortodox karácsonyi ünnepek idején. A közvetlen járatindítástól azt remélik, hogy jelentősen tovább nő a Hévízre, Zalakarosra és más gyógyhelyekre érkező oroszok száma - tette hozzá Halasi Tibor.
A tavaly óta a hévízi önkormányzat üzemeltetésében működő sármelléki repülőtér honlapján megtalálható információk szerint az idén további három légitársaság gépeit fogadják rendszeresen. Március végétől a Lufthansa négy német nagyvárosba közlekedtet heti charterjáratokat, a Germania charterei április közepétől Berlint és három kelet-német várost kötnek össze Hévízzel, májustól pedig az AirBaltic menetrend szerinti járata is elindul Riga és Sármellék között.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve