A vádirat szerint egy 56 éves nő 2015-ben Magyarországon bankszámlát nyitott, azért, hogy arra törvénytelen úton szerzett átutalásokat fogadjon, és azokat továbbadja ismeretlenül maradt társának vagy társainak.
Megtévesztő, illetve más nevében írt, hamisított e-mail üzenetek alapján egy szingapúri és egy olasz cég, valamint egy libanoni bíróság is több tízezer amerikai dollárt fizetett ki, amelyet a sértettek a nő bankszámlájára utaltak. A vádlott a számláról az összeg nagyobb részét felvette.
A Fővárosi Főügyészség a nő ellen folytatólagosan elkövetett pénzmosás bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszék előtt.
A Fővárosi Főügyészség felhívja a figyelmet, hogy az is bűncselekményt valósíthat meg, ha valaki ismeretlen személy kérésére bankszámlát nyit, arra tisztázatlan eredetű összegeket fogad, majd azokat az ismeretlennek átadja.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve