Egy hete az Eger és Környéke Takarékszövetkezet állam ellen indított perében eljáró bíró felfüggesztette az eljárást és az Ab-hez fordult, kérve az eljárás alapjául szolgáló nyáron elfogadott törvény alkotmányellenességének megállapítását, és visszamenőleges hatályú megsemmisítését. (A pénzügyi intézmények ezekben a perekben az egyoldalú szerződésmódosítások - kamat-, díj- és költségemelések - tisztességtelenségének törvényi vélelmét próbálják megdönteni.) Az indítvány számos alkotmányos kivetnivalót talált a törvényben.
Az Igazságügyi Minisztérium még aznap, szeptember 5-én közleményben tudatta, hogy álláspontja szerint a törvény mindenben megfelel az alaptörvény előírásainak, a tárca bírói indítvánnyal kapcsolatos véleményét pedig megküldi az Ab-nek és nyilvánosságra is hozza.
Trócsányi László az Ab elnökének és főtitkárának címzett szeptember 10-ei keltezésű 17 oldalas levelében 11 pontban fejti ki részletes jogi álláspontját a bírói indítványban foglaltak, így például a közjogi érvénytelenség, a visszaható hatályú jogalkotás tilalma, a szerződés szabadsága, a szerzett jogok védelme, a bírósághoz fordulás joga, a vállalkozáshoz, illetve a tisztességes eljáráshoz való jog sérelme kapcsán.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve