A népszavazás kiírásáról szóló határozatot visszavonó előterjesztést öt képviselő támogatta, hárman tartózkodtak - írja az MTI.
A Szegeddel szomszédos községben egy görög befektető tervezte egy háztartási vegyi árukhoz alapanyagot gyártó üzem építését. Civil kezdeményezésre - melyhez a Fidesz és a KDNP helyi politikusai is csatlakoztak - aláírásgyűjtés indult annak érdekében, hogy a kockázatot jelentő vegyi üzem helyéről kérdezzék meg az algyőieket. December 15-én pedig a képviselő-testület döntött a népszavazás kiírásáról.
A befektető azonban kedden jelezte, hogy nem Algyőn kívánja megépíteni a tervezett üzemet.
A testületi ülésre készült anyag szerint az önkormányzat a voksolás ügyében kikérte a Nemzeti Választási Iroda állásfoglalását, amely szerint a népszavazás okafogyottságának vizsgálatára kizárólag a bíróság jogosult.
Az ülést vezető Gubacsi Enikő (független) alpolgármester azt mondta, a népszavazás visszavonásáról szóló döntés az NVI állásfoglalásával és a hatályos jogszabályokkal is ellentétes. (Olimpia: Kósa megmagyarázza, miért)
A rendkívüli testületi ülés összehívását Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, a térség fideszes országgyűlési képviselője javasolta a helyi politikusoknak. A voksolás aktualitását vesztette, fölösleges lenne a szavazásra 3 millió forintot elkölteni - közölte a miniszter, hozzáfűzve álláspontja szerint egy ilyen önkormányzati döntés esetén nem emelne törvényességi kifogást az illetékes kormányhivatal.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve