A BKV közleménye szerint a Váci úton, Bajcsy-Zsilinszky úton, Károly körúton, Múzeum körúton, Üllői úton kell korlátozásokra számítani.
A forgalomkorlátozásokkal járó munkavégzések során a felszíni autóbuszos pótlás biztosításához szükséges infrastruktúrát építik, több szakaszban és helyszínen, az M3 metróvonal középső, Lehel tér - Nagyvárad tér közötti szakaszának felújításához kapcsolódóan.
A Nyugati téren 2020. szeptember 28. - október 04. között a forgalmirend-változások az alábbiak szerint alakulnak:
- A Váci úton befelé, a belváros irányába, részlegesen lezárják a belső visszafordító és balra, a Teréz körútra kanyarodó sávot. A megszokott közlekedési irányok továbbra is használhatóak maradnak a külső forgalmi sávból.
- A Szent István körútról balra a Váci útra kanyarodó két forgalmi sáv esetében sávelhúzásra kell számítani.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve