Dinnyeügyben semmilyen versenyjogi eljárás nem folyik jelenleg Magyarországon - jelentette ki Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára hétfőn Budapesten újságírók előtt az MTI tudósítása szerint. Az államtitkár erről a Corvin Bevásárló központban, a magyar görögdinnye promóciós kampányának újabb állomásán beszélt. A feltételezett dinnyekartell ügyében szavai szerint Budai Gyula hétfőn egyeztetett Juhász Miklóssal, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökével. Ez alapján leszögezte: a GVH-nál nem folyik eljárás az ügyben.
A Gazdasági Versenyhivatal pénteken közölte lapunkkal, hogy a médiából értesült a 99 forintos dinnyeár-alkuról. "Ezzel kapcsolatban a Versenyhivatal adatokat kér az érintettektől, s a beérkezett válaszok ismeretében dönt az eljárás indításáról" - fogalmazott a hivatal akkor.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve