Február 2-án Budapestre látogat Günther H. Oettinger költségvetésért és emberi erőforrásokért felelős biztos és Marianne Thyssen, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért, munkavállalói készségekért és mobilitásért felelős tagja - közölte a brüsszeli testület.
Az uniós biztosok a V4+4 országok (Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Bulgária, Horvátország, Románia és Szlovénia) kohéziós politikáért felelős minisztereinek találkozóján vesznek részt, amelynek témája a 2020 utáni többéves uniós költségvetés és kohéziós politika, illetve az Európai Szociális Alap jövőbeli szerkezete lesznek.
Kapcsolódó
Az Európai Bizottság közleménye szerint Oettinger egy csütörtöki franciaországbeli látogatást követően érkezik Magyarországra, mindkét látogatás része annak az európai körútnak, amelynek során az EU következő hétéves költségvetésével kapcsolatban egyeztet a tagállamok vezetőivel.
Ennek jegyében a Oettinger Budapesten munkaebéden vesz részt Orbán Viktor miniszterelnökkel, és találkozik Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel, valamint az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának és Költségvetési bizottságának tagjaival.
Marianne Thyssen biztos budapesti látogatása során szintén találkozik Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel, ezenfelül pedig megbeszéléseket folytat Takács Szabolccsal, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkárával és Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárral.
Képünk forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve