A szóvivő ugyanakkor úgy vélte, hogy az Országgyűlés elé beterjesztett módosító indítványból nem derül ki, milyen feltételek alapján adhatja ki az építési engedélyt az energiahivatal, ezért a nyitott kérdések tisztázása érdekében Brüsszel közvetlen kapcsolatban van Budapesttel.
A szóvivő szavaiból egyértelműen kiderült, hogy bár a módosító javaslat nem nevesíti a Déli Áramlatot, az Európai Bizottság egyértelműen úgy értelmezi, hogy az annak megépítését hivatott szavatolni. Itkonen arra is kitért, hogy az építési engedélyt rendszerint azt követően adják meg, hogy lefoglalták a vezeték szállítási kapacitásait. Ezzel kapcsolatban világossá tette: az építési engedély semmilyen módon nem lehet hatással, nem jelenthet kötelezettséget a majdani közbeszerzési eljárással és a vezeték üzemeltetésével kapcsolatban.
Az Európai Bizottság már korábban közölte, hogy a Déli Áramlatról Oroszország és az érintett országok között kötött kormányközi megállapodások nincsenek összhangban az uniós joggal, amely azt írja elő, hogy nem lehet ugyanazé a vezeték, mint akié a benne lévő földgáz. Bulgária ellen a Déli Áramlattal kapcsolatos közbeszerzési problémák miatt kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság, ami miatt Szófia fel is függesztette a vezeték építését.
Az Országgyűlés elé a gazdasági bizottság által beterjesztett törvénymódosító javaslat lényegében azt tenné lehetővé, hogy olyan cég is kaphasson engedélyt földgázvezeték építésére, amely nem rendelkezik gázszállítási engedéllyel.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve