A Fidesz a bankok és a takarékszövetkezetek után rendet tesz a befektetési szolgáltatóknál is - közölte a frakció, reagáltva arra, hogy az MSZP közérdekű keresetindításra kérte a Quaestor-ügyben a legfőbb ügyészt a pénzügyi szervezetek felügyeletét ellátó jegybank ellen.
A Fidesz szerint a szocialistáknak kormányzásuk alatt kellett volna jogszabályokat hozniuk a pénzügyi korrupció megakadályozására, ehelyett fellazították a brókercégekre vonatkozó szabályokat, és "mindenféle fedezet nélkül 17 milliárd forint hitellel tömték ki a Quaestort".
A szocialisták hiába próbálják hárítani a felelősséget, kormányzásuk alatt semmit sem tettek az évtizedes pénzügyi korrupció ellen, sőt törvényeikkel, a brókerek kormányzati kinevezésével segítették azt - fogalmazott közleményében keresetlenül a kormánypárti képviselőcsoport.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve