Noha nem Nagy-Britanniából érkezik Magyarországra a legtöbb turista, de a britek forgalmának a bővülése a legdinamikusabb - hívja fel a figyelmet a Világgazdaság keddi számában Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Étteremek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke.
A lap emlékeztet arra, hogy a brit vendégek elsősorban a "buliturizmusban" fontosak: csak néhány napra érkeznek, de sokat költenek, főleg az éttermekben, bárokban, fürdőkben.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2014 első negyedévében 74 ezer beutazást regisztráltak az Egyesült Királyságból, 2016 első három hónapjában pedig már 126 ezret; ezekben az időszakokban a brit turisták 9 milliárd, illetve 16 milliárd forintot költöttek a magyar szolgáltatóknál.
Niklai Ákos úgy vélte, Nagy-Britannia uniós kilépésének hatásait még nehéz felmérni, de a font gyengülésének hatására kevesebb vendég érkezhet az Egyesült Királyságból. Magyarország azonban még így is nagyon olcsó desztinációnak számít - mondta el a Világgazdaságnak az MSZÉSZ elnöke.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve