A Magyar Közlönyben megjelent két rendelet közül az első az Európai Unió területén történő borpromóció támogatását tartalmazza.
A pénzből idén 1 millió eurót, 2021 és 2024 között évi 2 millió eurót költenek. A támogatás az elszámolható költségek fele lehet. A program megvalósításához igényelhető támogatás összege legalább 20 ezer, legfeljebb 3 millió eurónak megfelelő forintösszeg lehet. Egy pénzügyi év során egy célországban lefolytatott akciók végrehajtásához legfeljebb 100 ezer eurónak megfelelő támogatási forintösszeg használható fel.
Kapcsolódó
Programjavaslatot a következők tehetnek:
- a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa,
- két vagy több borászati termelő által alkotott társulás,
- olyan szakmai szervezet, amely tagjainak legalább háromnegyede borászati termelő, vagy ilyen szervezetek társulásai, illetve
- a borászati termelők vagy szervezetek társulásai.
A másik rendelet a harmadik országokban történő borpromóció támogatásáról szól. Harmadik országnak számítanak a következők: Amerikai Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Dél-Korea, Fülöp-szigetek, Indonézia, Japán, Kanada, Kína, Malajzia, Norvégia, Oroszország, Svájc, Szerbia, Szingapúr és Vietnám.
A támogatás évenkénti összegei, valamint a programjavaslatok benyújtói megegyeznek az uniós támogatással, szintén 50 százalék lehet a támogatás aránya. Az egy program megvalósításához igényelhető támogatás összege legalább 25 ezer legfeljebb 750 ezer eurónak megfelelő forintösszeg lehet.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve