A polgármester feleségével együtt jelent meg a szavazókörben.
Borkai Zsolt a fotó tanúsága szerint élvezi a felesége bizalmát, pedig a választási kampány egyik legnagyobb botránya kapcsolódik a nevéhez. A győri polgármesterről pornográf felvételeket és korrupciós vádakat megjelentő blog egyik vázlatosan kifejtett története kísértetiesen hasonlít arra, ami a valóságban is megtörtént a győri Audi-telkek körül.
A magát családapaként reklámozó, elvileg konzervatív, fideszes győri polgármester örömlányokkal szórakozott egy jachton az Adrián, de a névtelen blogon megjelent hírmorzsák alapján elindult oknyomozások alapján úgy tűnik, az ügy nem csak a kurvázásról, de a korrupcióról is szól.
A szombatra meghirdetett tüntetésen körülbelül 300 ember jelent meg Győrben, ami viszonylag nagy számnak számít, ugyanis Győrben az utóbbi években nem sok olyan demonstráció volt, amely ennél nagyobb tömeget vonzott volna. A többség a nyugdíjas korosztályból került ki, de akadtak sörözgető fiatalok, és transzparensekkel vonuló középkorúak is.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve