A Magyar falu programban meghirdetett, falusi kisboltokat érintő támogatás első eredményei szerint mintegy 5,6 milliárd forint támogatást fizetnek ki a következő hetekben, hónapokban az alapvető élelmiszereket és vegyiárukat árusító új boltok nyitására. Többnyire olyan településeken nyithatnak ki a boltok, ahol az elmúlt időszakban semmilyen ilyen kiskereskedelmi egység nem volt. A nyertes pályázók listáját pénteken tették közzé a kormany.hu oldalon. Egy pályázó négy különböző tevékenységre pályázhatott. Pályázni lehetett ingatlanvásárlásra maximum 5 millió forintig, ingatlanfelújításra maximum 50 millió forintig, eszközbeszerzésre, valamint munkabértámogatást is lehetett igényelni.
Gyopáros Alpár példaként említette a Győr-Moson-Sopron megyei Maglócát, ahol 18 évvel ezelőtt zárt be a kisbolt, és a helyieknek reményük sem volt arra, hogy új bolt nyisson.
A programnak köszönhetően most lesz kisbolt a településen - mondta a kormánybiztos.
A nyertes pályázók öt évig jogosultak munkabértámogatás igénylésére. Kifejezetten támogatták azt is, hogy az adott kisbolt "kvázi közösségi térként" is funkcionáljon. Vény nélkül kapható gyógyszereket is lehet majd bennük vásárolni - tette hozzá a kormánybiztos a részleteket ismertetve, majd elmondta, hogy az üzletek több mint 90 százaléka ezeket a többletfunkciókat "bevállalta".
Gyopáros Alpár emlékeztetett arra, hogy a 2019-ben indított Magyar falu programban a rendelkezésre álló forrás az első évben 150 milliárd, 2020-ban 200 milliárd forint volt. Ez 2021-ben már meghaladta a 270 milliárd, jövőre pedig várhatóan a 300 milliárd forintot is.
A programban idén a meglévő kisbolt fejlesztésére és új kisboltok nyitására írtak ki pályázatot. A már meglévő kisboltok fejlesztését célzó pályázatok eredményét várhatóan néhány héten belül teszik közzé.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve