Az EIT igazgatótanácsa felelős az intézet átfogó stratégiájáért, valamint az EIT által létrehozott, úgynevezett tudományos és innovációs társulások kiválasztásáért, koordinálásáért és értékeléséért. A köz- és magánszféra partnerségében működő innovációs közösségek "a legkiválóbb felsőoktatási intézményeket, kutatóközpontokat és vállalkozásokat egyesítik azzal a céllal, hogy innovatív megoldásokat keressenek a társadalmat érintő legnagyobb kihívásokra", mint például a klímaváltozásra és a fenntartható energiaforrásokra.
Az igazgatótanács fogja felügyelni az EIT stratégiai innovációs tervének végrehajtását is, amelyre az Európai Bizottság tett javaslatot. A terv "600 induló vállalkozás megalakításához és 10 ezer mesterképzésben részt vevő hallgató képzéséhez ad majd ösztönzést, továbbá 10 ezer főnek biztosít lehetőséget olyan új doktori programokban való részvételre, amelyek a tudományos kiválóság mellett a vállalkozói ismeretekre is kiemelt hangsúlyt fektetnek".
Az igazgatótanács 22 szakemberből áll, akiknek "szakértelme és tapasztalata kiegyensúlyozott módon képviseli az oktatást, a kutatást és az üzleti életet" - emlékeztet közleményében a bizottság.
A 12 új tag az eredeti összetételű igazgatótanács hat olyan tagjához csatlakozik, akik még négy évig maradnak hivatalban a következő váltásig. Az igazgatótanácsnak még négy olyan további tagja van, akiket az EIT és az intézet által létrehozott, úgynevezett tudományos és innovációs társulások ügyviteli dolgozói, hallgatói és doktoranduszai közül választottak meg.
A brüsszeli közlemény szerint az EIT igazgatótanácsának "valamennyi tagja nagy tekintélyt szerzett a maga szakterületén és valódi érdeklődést mutat az innováció iránt". A közlemény emlékeztet arra is, hogy az Európai Bizottság a következő, 2014-2020 közötti hétéves keretköltségvetésben jelentősen megnövelt, összesen közel 3 milliárd eurós büdzsére tett javaslatot az EIT számára.
Bojár Gábor mellett a most kinevezett tagok között van Alexander Von Gabain, az EIT kormányzótanácsának vezetője, valamint német, brit, francia, ír, holland, belga, lengyel, finn, szlovén, ciprusi, észt oktatók, kutatók vagy cégvezetők.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve