A forrás rendelkezésre áll, a bértárgyalások folytatódnak a BKV-nál – közölte a vállalat.
A vállalatvezetés döntésének értelmében bérmegállapodás nélkül is emelt összegű januári bért kapnak a BKV munkavállalói. A tárgyalások lezárásához szükséges egyeztetések tovább folytatódnak.
A tulajdonos Főváros által biztosított forrás rendelkezésre áll a 2023-as bérfejlesztés végrehajtásához a BKV-nál.
A szakszervezetek álláspontjai azonban a felosztás pontos módját illetően továbbra sem egységesek, így a tárgyalások lezárása várat magára.
A munkavállalók érdekében – a szinte mindenkit érintő gazdasági nehézségek mérséklésére – a BKV menedzsmentje úgy döntött, hogy a januári béreket emelt összeggel fizeti ki.
A januári emelés mértéke eseti jellegű, a 2023-as béremelés pontos mértékéről természetesen a tárgyalások lezárása után a felek által aláírt bérmegállapodás fog rendelkezni.
A mihamarabbi megállapodás reményében a tárgyalások hamarosan folytatódnak. A menedzsment felkérte a szakszervezeteket, hogy próbáljanak lépéseket tenni álláspontjaik egységesítésének irányába.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve