Továbbra sem sikerült megállapodnia a BKV vezetésének a szakszervezetekkel. A dolgozói képviselet 6 százalékos bérfejlesztést és 10 százalékos cafeteria-emelést kérnek, és azzal fenyegetnek, ha ezt nem kapják meg, készek beszüntetni a munkát - írja az ATV Híradó nyomán a 24.hu.
A szakszervezetek szerint a járványhelyzeten túl az alacsony bérek is problémát okoznak a BKV-nál. A BKV vezérigazgatója már a februári egyeztetés után azt mondta, hogy fizetésemelésre nem lát lehetőséget 2021-ben. A vállalat ajánlata a bérfejlesztés mértékére ennek megfelelően nulla százalék, amelyet a dolgozói érdekképviseletek egyöntetűen elutasítottak.
Kapcsolódó
Az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke arról beszélt, hogy hiába van pandémia a BKV dolgozóinak ettől még ugyanúgy végezni kell a munkájukat. Naszályi Gábor szerint nem csak a dolgozók megfertőződése sodorhatja veszélybe a szolgáltatást. Mint mondta: a járvány miatti sokan elhagyták a BKV-t, többletmunkák nélkül ugyanis nem tudták megkeresni a megélhetésükhöz szükséges jövedelmet.
Ha nem sikerül megállapodni a béremelésről akkor pedig további felmondásokra lehet számítani.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve