A közlemény szerint a Nagytétényi út Vöröskereszt utca és Sörház utca közötti szakaszán több ütemben félpályás útlezárásokra kell számítani. A 80-100 méter hosszú munkaterületek mellett jelzőlámpás irányítással, csak óránkénti 30 kilométeres sebességgel haladhat a váltakozó irányú forgalom.
Várhatóan június 16-tól 30-ig és július 14-től 31-ig ideiglenesen egyirányú lesz a Sörház utca Nagytétényi út felőli szakasza a Hegyfok utca felé, valamint a Vágóhíd utca a Gyár utca felé. A munkálatok miatt július 28-tól augusztus 7-ig a Borkő utca az Őrnagy utca felől zsákutcává válik. A Vágóhíd utcai buszmegállót mindkét irányban ideiglenesen áthelyezik, mert sávelhúzást alakítanak ki - írta a BKK.
A környéken jelentős torlódások várhatóak, ezért azt kérik: aki teheti, az válasszon másik útvonalat. Kiemelték: a BKK honlapján és a kozut.bkkinfo.hu linken már valós idejű közúti közlekedési információk is elérhetők. A fővárosban közlekedő autósok interaktív online térkép segítségével tájékozódhatnak arról, hogy hol milyen fennakadásokra kell számítaniuk. Az előre tervezett forgalomkorlátozások már napokkal az életbe lépésük előtt elérhetők az új webes felületen - olvasható a közleményben.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve