Az új taxirendelet 2013. április 9-ei elfogadása előtti napokban, április 4. és 7. között a Budapesti Közlekedési Központ megbízásából, 600 budapesti lakos személyes megkérdezésével készült reprezentatív, a Medián által végzett felmérés tanúsága szerint a fővárosiak általában egyetértenek a taxik működésének új szabályozásával. Az új rendelet értelmében a Budapesten szolgáltatást nyújtó taxiknak egységes arculattal kell rendelkezniük, egységes szolgáltatási díjat kell alkalmazniuk, illetve számos műszaki paraméternek 2013. szeptember 1-jét követően fokozatosan meg kell felelniük - olvasható a BKK közleményében.
Az új szabályozás az arculat és az ármeghatározás melletti öt tartalmi eleme közül néggyel, a dohányzás tiltásával, a klímahasználat kötelezővé tételével a nyári időszakban, a csomagtartó-méretével, illetve a motorteljesítmény alsó korlátjának meghatározásával az emberek döntő többsége, 80-90 százaléka egyetért. Ezek mellett a bankkártyás fizetési lehetőség kötelezővé tétele is a többség támogatását élvezi, de a másik négy szempontnál kisebb (51 százalék) arányban.
A megkérdezettek közül azok, akik rendszeresen taxiznak, általában inkább egyetértenek a szabályozás minden elemével, mint azok, akik csak alkalmanként utaznak taxival. Kivételt csupán a dohányzás tiltása képez: bár ezt is egyértelműen a sokat taxizók többsége támogatja, közülük viszonylag sokan, minden hatodik fő megengedő lenne a dohányzás kapcsán.
Ami az árakat illeti, a megkérdezettek többsége támogatta a végül a rendeletben is szereplő egységes tarifákat, a maximált árral szemben. Itt azonban van egy jókora csavar, a feltett kérdés ugyanis nem tért ki arra, hogy ezek az egységes tarifák nem egy esetben 50 százalék körüli áremelést is jelentenek, hiszen ma bőven lehet találni 200 forint alatti kilométerdíjat, míg a fix tarifa 280 lesz. Budapest mindemellett továbbra is adós annak magyarázatával, hogy vajon a taxipiac miben különbözik például a légitársaságok piacától, azaz mi szükség van az erőteljes, a fogyasztók érdekeit legalábbis felemás módon szolgáló beavatkozásra.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve