Az állatkerti biodóm ügyében tartott meghallgatásra a meghívottak fele sem ment el, köztük Persányi Miklós, az állatkert volt főigazgatója, a projekt szülőatyja, vagy Scheer Sándor, a generálkivitelező Market Építő Zrt. vezérigazgatója - írja a Népszava.
A megjelent szakértők – közbeszerzési tanácsadó, műszaki ellenőr – pedig más szavakkal ugyan, de egyre-másra azt hajtogatták, hogy ők nem voltak döntési helyzetben, minden esetben a megbízó kérésének megfelelően cselekedtek.
Az épület hiába készült el a korábban a kormány által megítélt 45 milliárd forintos költségkereten belül, a berendezés, a növények és állatok betelepítése, a beléptetőrendszer kialakítása, az étterem és az egyéb kiszolgáló helyiségek felszerelése még mind hátravan, miközben az állami támogatásból alig hatmilliárd maradt, amiből élők helyett legfeljebb festett pálmákra és cápákra futná. Hiába próbálta kitartó ismételgetéssel megtudni a szakértőktől Élő Norbert, a bizottság Demokratikus Koalíció által delegált tagja, hogy mi került az állatkert által megrendelt hatástanulmányon 300 millióba, ha végül az abban elővezetett adatokból, műszaki tartalomból és költségszámításokból minden tévesnek bizonyult.
Ez egy komplett előkészítő anyag volt engedélyes tervekkel, gazdasági számításokkal a kivitelezésre, üzemeltetésre, illetve megtérülésre – vetette ellen Kozó László, a Fővárosi Állat- és Növénykert (FÁNK) volt operatív igazgatója, aki szerint az épület kész van, csak be kell rendezni. Azt is hozzátette, hogy „Persányi professzor eredetileg a hullámvasút felújítását is belevette a programba."
A biodómot a Fővárosi Önkormányzat további állami részvétel nélkül nem tudja befejezni, elbontani nem lehet, de más célra sem használható. Ráadásul a félkész projekt akár az önkormányzatot is bedöntheti, ha az új kormány június végén, a szerződés lejártakor visszakéri a beruházásra eddig állami forrásból elköltött 38 milliárdot.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve