A korábbi értesülésekkel szemben mégsem várható, hogy a héten újraindul Bige László nagyvállalkozó hatósági vizsgálatok kereszttüzébe került szolnoki kénsavgyára - tudta meg a Népszava. A Bige Holdingnál ugyanis egyelőre azt várják, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (JNSZ MKI) fellebbez-e a Debreceni Törvényszék múlt heti, köztes döntése ellen.
A közigazgatási és munkaügyi bíróság ebben a felperes kérésére hatályon kívül helyezte a katasztrófavédők múlt hónap végi határozatát, amelyben a hatóság azonnali hatállyal megtiltotta az üzem tevékenységét, mert az szerinte megengedhetetlenül veszélyes. A katasztrófavédelem ez ellen fellebbezhet a Fővárosi Törvényszéken.
A megyei katasztrófavédelmi igazgatóságnál a napilapnak nem árulták el, élnek-e a lehetőséggel. Szakértők szerint ezt körülbelül e hét végéig kezdeményezhetik. Tegnap estig ugyanakkor nem érkezett az ügyben fellebbezés - árulta el a Debreceni Törvényszék szóvivője, Dobó Dénes. Amíg ez nem dől el, addig a napilap értesülései szerint a gyárban várnak az újraindulással. A Bige Holdingnál nem kívánták kommentálni a Népszava értesülését.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve