A parlament honlapján található dokumentum szerint 2017-ben ötmilliárd forintot fordítanának a Budai vasúti közlekedés fejlesztése cím alatt a pályaudvar üzemi részének leválasztására, a terület új vagyonkezelő részére történő átadásának előkészítésére és Kelenföld állomás kapacitásbővítő beruházásaira.
Az NFM tájékoztatása szerint a Déli pályaudvar teljes bezárásáról semmiféle döntés nem született. A jövő évi költségvetési tervezet indoklásában szereplő tétel kizárólag a nagy kiterjedésű, de csekély kihasználtságú, rozsdaövezeti jellegű üzemi pályaudvari területek más célú felhasználásának, és Kelenföld további kapacitásbővítésének költségeit fedezi. A fejlesztési tárca kormányhatározatban rögzített feladatként 2016 őszén terjeszt átfogó koncepciót a kormány elé a budai vasúti közlekedés fejlesztéséről - írták.
A Magyar Közlöny március 10-i száma szerint a kormány megbízta a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy készítsen hatásvizsgálatot a Déli pályaudvar jövőbeni funkciójáról, az üzemi pályaudvar megszüntetésére és a Kelenföldi pályaudvar bővítésére. Az emberi erőforrások miniszterének feladata, hogy a Déli pályaudvar üzemi pályaudvari részén megvalósítandó sport és szabadidős célú városfejlesztés részletes koncepcióját, megvalósíthatósági tanulmányát a Testnevelési Egyetem, szükség esetén a MÁV Zrt. bevonásával készítse el, majd terjessze a kormány elé. A feladatokra összesen 1 milliárd forintot forrást biztosítottak a költségvetésből.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve