A BRFK a társszervekkel - a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, az önkormányzattal, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatósággal, a katasztrófavédelemmel, a tisztiorvosi szolgálattal, a munkavédelemmel és a polgárőrséggel - közösen péntek éjszaka újabb ellenőrzést tartott V., VI. és VII. kerületi szórakozóhelyeken, illetve azok környékén - idézi a közleményt az MTI.
Az akció turisták által sűrűn látogatott terézvárosi, erzsébetvárosi és belvárosi szórakozó- és vendéglátóhelyekre, illetve azok közvetlen környezetére koncentrálódott; ezúttal a frekventált területeken kívül négy szórakozóhelyet ellenőriztek.
Kapcsolódó
A rendőrök egy embert kábítószer birtoklása miatt, négyet pedig csoportos garázdaság miatt állítottak elő. Egy esetben szabálysértési feljelentést tettek, két esetben helyszíni bírságot szabtak ki.
Az akciók előre be nem jelentett időpontokban folytatódnak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve