Lepsényi István hozzátette: a kormány elfogadta a minisztérium által a múlt pénteken beterjesztett iparstratégiát, az Irinyi tervet, amely kijelöli a gazdaságfejlesztés legfontosabb irányait a 2016-2020-as időszakra. A stratégia egyik célja, hogy az ipar aránya a bruttó hazai termékben (GDP) a jelenlegi 23,5 százalékról 30 százalékra emelkedjen 2020-ig - mondta.
Emellett csökkenteni kell az ipar egyoldalú függését a járműgyártástól és a hozzá kapcsolódó beszállítói iparágaktól, meg kell erősíteni a többi ágazatot is, a kiegyensúlyozott gazdasági fejlődés biztosítása érdekében - fejtette ki.
Az ipar 30 százalékra emelését a kormány már régebb óta hangsúlyozza, az utóbbi hetekben pedig több alkalommal is jelezte Varga Mihály miniszter azt, hogy új iparstratégia kidolgozása szükséges:
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve