A Napi Gazdaság pénteki számának cikke
Elemzők már tavaly jelezték, hogy bekövetkezhet a svájci frank viharos erősödése is, így − nyomatékosította Gyenes Gergely jelzáloghitel-termékmenedzser − az AXA-t nem érte váratlanul a jelenlegi helyzet. Már hónapok óta dolgoznak a saját árfolyam- és kamatvédelmi programjukon, amely augusztus elejétől HitelPajzs néven lesz elérhető az ügyfelek számára. Mint Gyenes hangsúlyozta, nemcsak az árfolyamvédelemre koncentrál, hanem az esetleges kamatemelkedéseket is képes kordában tartani, ráadásul nemcsak három évre, hanem a hitel teljes futamidejére szól.
Az AXA-nál egyébként az ügyfelek (ellentétben például az OTP-vel, ahol ez az utóbbi időben egyre lanyhult) fokozottan érdeklődnek a banki program iránt, illetve az állami megoldás hosszú távú pénzügyi hatásaival kapcsolatban is kapnak kérdéseket. Az állami és a banki program a szakember szerint együttesen nem igényelhető, így mindenkinek el kell döntenie, hogy melyikhez kíván csatlakozni.
A Budapest Banknál (BB) is hisznek abban, hogy saját adósvédelmi programjuk megfelelő segítséget nyújthat, így továbbra is ezt ajánlják. Az OTP-nél arról beszéltek, hogy az állami konstrukció várhatóan kiegészíti a meglévő eszközeiket egy olyan megoldással, amely a jelenleg elérhetőnél egy évvel hosszabb könnyített periódust tartalmaz majd. Mindenkinek azt javasolják azonban, hogy csak olyan mértékben kérjen könnyítést, amennyire feltétlenül szüksége van.
Az Ersténél úgy látják, a banki mentőcsomagok iránt folyamatos az igény. Az ügyfeleknek személyre szabott tájékoztatást igyekeznek adni − mondták el, ismertetve a saját megoldásuk, valamint az állami árfolyamrögzítés előnyeit és hátrányait. A törvény megjelenése óta lényegesen nagyobb az érdeklődés, a késedelmes ügyfeleik közel 10 százaléka fordult a bankhoz kérdéssel az állami programmal kapcsolatban − tudtuk meg az MKB-nál. A banknál úgy látják, a törvény nem zárja ki, hogy az állami rögzítettárfolyam-terméket igénybe vevők a későbbiekben ne részesüljenek banki fizetési könnyítésben, amit biztosítanak is majd ügyfeleik számára. A CIB-nél viszont az érdeklődések számában eddig nem tapasztaltak számottevő erősödést (a bank külön felmérést is végzett az ügyben).
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve