Kalózzászló lengedez a szekszárdi városházán és a város határát jelző táblán, amelyeket Forenszky Róbert a dohányboltpályázat egyik vesztese tett ki tiltakozásul koncessziók odaítélése körüli korrupció miatt - írja a BBC tudósítója Nick Thorpe magyarországi riportjában. A 45 éves volt tévés újságíró, aki tíz éve üzemeltet egy vegyesboltot, amely cigarettát is árusít (július 15-éig), két 20 éves engedélyt akart megszerezni, de egyet sem kapott. A polgármester fiatalabb húga viszont kapott egyet a benzinkútja közelében.
Az elhíresült szekszárdi hangfelvételen, amelyen a város vezetője és fideszes képviselők beszélnek arról, hogy ki mit tud azokról, akik Szekszárdon trafikot akarnak üzemeltetni, Forenszky neve is elhangzik. A polgármester azt kérdezi: Mennyi kopogtatócédulát gyűjtött a Fidesznek? Mire az egyik képviselő azt mondja elég sok zászlót vettünk tőle. A két érintett utólag azzal magyarázkodik, hogy csak vicceltek. (A Szekszárdi Hírhatár című sajtóorgánum online portálja szerint a kalózzászlókat a Demokratikus Koalíció tűzte ki. A párt helyi elnöke Farkas Károly azzal magyarázza az akciót, hogy a helyi városvezetők kalózok módjára rabolták el a városban élő kereskedőktől a munkájuk folytatásához szükséges értékesítési jogosultságot.)
Láthatták vagy nem láthatták
Néhány utcával arrébb Tóth Zoltán boltos, aki szintén elveszti a cigiárusítás jogát, eddig jövedelme harmadát szerezte a dohányáruk eladásából. Fia autista, leukémiája van, a család küszködik, hogy megszerezze neki a szükséges orvosi ellátást. A dohánybolt-átalakítás egyik hivatalos célja az volt, hogy elvegyék az nagy profit lefölözésének lehetőségét a benzinkutaktól és az áruházláncoktól, és átadják a magyar családoknak, a hátrányos helyzetű embereknek. Tóth azt mondja, reméli, hogy az egész pályázatot megsemmisítik és visszaállítják az eredeti helyzetet.
A polgármesternek és a szekszárdi helyhatóságnak hivatalosan semmi köze a licencek szétosztásához. Nem is szabadna tudniuk arról, kik pályáztak ezekre. Az ügyészség vizsgálatot indított személyes adatok illegális kezelésének gyanújával. Gyulay Zsolt a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezetője a BBC-nek is kijelentette: 100 százalékig biztos abban, hogy cégétől nem kerültek ki listák illetéktelen kezekbe.
Választások előtti zajkeltés
Gyulay biztos benne, hogy a vizsgálat tisztázni fogja a vállalata szerepét. Szerinte a támadásokat a több ezer sikertelenül pályázó jelentkező és a multinacionális cégek intézik ellenük. Kumin Ferenc a kormány nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára szintén tagadja, hogy országos szinten megszervezték volna, hogy zsíros dohányárusítási licencekhez juttassanak Fidesz-támogatókat. A parlamenti választásokig már csupán 10 hónap van hátra, ilyenkor már minden ügyet felfújnak, akár a hisztériáig fokoznak - fejtegette a BBC-nek.
Szekszárdon Hadházy Ákos, a Fidesz önkormányzati képviselője, aki felvette mobiljára a társai beszélgetését, majd nyilvánosságra hozta azt, miután szóbeli beszámolója után társai hazudozással vádolták, ingatja a fejét. Csak azt akartam megmutatni, hogy meg kell húzni egy határt. Vannak dolgok Magyarországon, amelyeket nem szabadna megúszniuk azoknak, akik hatalmon vannak. Sajnos jelenleg úgy tűnik, mégis megúszhatják.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve