A megnövekedett költségek miatt a büfések rákényszerülnek az emelésre, ezer forint felett kezdődik majd a kínálat – írja az InfoStart a Sokszínű Vidék cikkét idézve.
A lap által megszólaltatott egyik büfés elmondta: soha nem gondolta, hogy a sajtos-tejfölös lángos ára átlépi majd az ezer forintot.
Kapcsolódó
Költségeik miatt azonban 1200 forintot kell elkérniük idén egy lángosért. „Ha az árstop nem marad, akkor az étolaj ára legalább duplájára emelkedik, és ezt be kell építeni például a lángos árába is” – magyarázta egy másik érintett.
A strandokon a legolcsóbb helyen sem lesz olcsóbb a sima lángos ezer forintnál, sőt egy árus szerint a parti büfékben a sima lángos szinte mindenütt 1300 forint lesz - írja a portál.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve