A volt kormányfő titkársága arra reagált, hogy az Országgyűlés elfogadta a tavalyi zárszámadásról szóló jogszabályt, amelyben - emlékeztettek - Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter azt állította, hogy a Bajnai-kormány hazudott a költségvetési adatokról és eltitkolta a hiány mértékét. Ezt cáfolva a Bajnai-titkárság úgy válaszolt: "a hazugság akkor is hazugság marad, ha törvénybe foglalják".
Felhívták a figyelmet arra, hogy a tavalyi költségvetés adatait a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Bizottság és a Költségvetési Tanács rendszeresen ellenőrizte.
Mint írták: 2010 áprilisában 264 forint volt egy euró, most 294 forint; akkor az ország kockázatáért 1,7 százalék többletkamatot kellett fizetni a hitelezőknek, most 5,4 százalékot; a 2010 elején életbe lépő adóváltozás havi 2 millió forint alatt mindenkinek magasabb nettó fizetést jelentett, jövőre viszont "mindenki kevesebbet kap havi 260 ezer forintos jövedelem alatt".
Bár a gazdaság a Bajnai-kormány munkáját követően újra növekedési pályára lépett, most lassul - olvasható a közleményben.
"A kormány gazdaságpolitikája zsákutcába jutott, és most az ország a fal előtt áll. Logikus lenne visszatolatni, igaz, akkor a vezetőnek válaszolnia kellene arra a kérdésre, hogy a hozzá nem értés vagy a hazugság vitt-e minket tévútra. Ezt elkerülendő az, aki a kormánynál ül, inkább teljes gázzal a falnak hajtana. Pedig a zsákutcából visszafordulni kell, ameddig lehet, nem pedig padlógázzal a továbbhajtani a frontális ütközésig" - zárul a Bajnai-titkárság kommünikéje.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve