Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. szokás szerint a hónap elején tette közzé a babaváró hitel referenciakamatát, mely 1,40 százalékra mérséklődött - ez 0,08 százalékpontos csökkenés az előző hónaphoz, júliushoz képest. Az igénylők szeptembertől számolhatnak az alacsonyabb értékkel, az augusztusi igénylőkre vonatkozó éves kamatot még a júliusi 1,48 százalékos érték alapján számítják ki - derül ki a portál cikkéből.
A babaváró hitel az igénylők számára alapesetben kamatmentes, azok a fiatal párok viszont, akik az igényléstől számított öt éven belül nem vállalnak gyermeket, elesnek a kedvezménytől. Ennek két következménye is van: egy összegben vissza kell fizetni az első öt évben igénybe vett kamattámogatást, a futamidő hátralévő részében pedig kamattal együtt kell folytatni a törlesztést.
Kapcsolódó
A referenciakamat alakulása azt befolyásolja, hogy mekkora összeget kell visszafizetni, ha a fiatal pár elesik a kamatmentességtől. Eddig azok a gyermektelen párok számíthatnak a legalacsonyabb visszafizetendő összegre, akik tavaly decemberben vették tel a hitelt, és azoknak kell várhatóan a legtöbbet törleszteni, akik az elsők között, tavaly júliusban igényelték a kölcsönt. Előbbieknél az egy összegben visszafizetendő kamat nem éri el az 1,5 millió forintot, míg az utóbbiaknál csaknem 2,13 millió forintról van szó 10 millió forintos hitel esetén.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve