Az Államadósság Kezelő Központot is irányító Töröcskei István (képünkön) által alapított Széchenyi Kereskedelmi Bank által nemrégiben alapított Új Piacok Kereskedőház napokon belül megnyitja első kirendeltségét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban - derült ki a bank elnök-vezérigazgatója, Szakács Tibor előadásából az 50. közgazdász vándorgyűlésen. Hozzátette: két év munkáját nem hagyhatják veszni a kiadatási ügy keltette politikai feszültségek miatt.
Ezt követően még az idén megnyitják oroszországi, ukrajnai és szerbiai képviseletüket, a jövő év elején pedig Dubajban. Fontos, hogy ez a kereskedőház nem azonos az állami és kamarai részvétellel létrejövő kereskedőházzal, amiről a nap folyamán Hidvéghi Balázs, az NGM államtitkára is beszélt. Keresik ugyanakkor az együttműködési lehetőséget egymással - tájékoztatta lapunkat az államtitkár, aki a banki hátterű kereskedőház előnyeként említette, hogy arra nem vonatkoznak olyan szigorú uniós szabályok, mint amilyenek az állami exportösztönzésre. Ennek kapcsán egyébként Balás Péter, az Európai Bizottság kereskedelmi főigazgatóságának főigazgató-helyettese korábban arra figyelmeztetett, nincs lehetőség az exporttevékenység közvetlen állami vállalati támogatására, azaz egy állami tulajdonú külkereskedelmi cég működését alaposan át kell gondolni azért, hogy ne kerüljön összetűzésbe az EU szabályaival.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve