Az Országos Vízügyi Főigazgatóságnak az MTI-hez eljuttatott vasárnap déli jelentése szerint az ország folyószakaszain összesen 1206 kilométernyi töltésen van árvízvédelmi készültség. Ebből 1076 kilométeren, a Kraszna, a Lónyay-csatorna, a Zagyva, a Tarna, a Tisza középső szakaszán, a Fekete-Körösön és a Hármas-Körösön, valamint azokon a töltésszakaszokon, ahol az előző, lefutott árhullám utáni helyreállítási munkák folynak, elsőfokú, míg a Takta, és a Hortobágy-Berettyó 130 kilométernyi szakaszán másodfokú készültség van érvényben.

Magyarország dunántúli síkvidéki területein 20-30, az Alföldön 8-15 milliméter csapadék hullott az elmúlt huszonnégy órában. Az Alföldön a két nap alatt lehullott 15-25 milliméternyi eső elolvasztotta a korábbi hóréteget, így a belvízzel elöntött terület folyamatosan nő.

Országosan már 121 300 hektár a belvízzel elöntött terület, ebből 56 ezer hektár a vetés-szántó. A legnagyobb, 20 ezer hektár fölötti az elöntött terület Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Csongrád megyében, de Békésben és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is 10 ezer hektár feletti elöntött területeket jelentettek.

Jelenleg 12 vízügyi igazgatóság területén 63 szakaszon van érvényben belvízvédelmi készültség: 17 szakaszon elsőfokú és 41 szakaszon másodfokú és 5 szakaszon harmadfokú a belvízvédelmi készültség.

Hétfőn is is többfelé havazhat

Április első napjaiban is többfelé havazhat az országban, és néhol még nappal sem lesz plusz 2 Celsius-foknál melegebb. Bár húsvéthétfőn naposabb időre van kilátás, a hét többi napján borús, esős időre lehet számítani - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
Hétfőn számottevő csapadék nem várható, és több-kevesebb időre mindenütt kisüt majd a nap. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 1 és plusz 1 fok között alakul. Nappal plusz 5 és plusz 10 Celsius-fok között várható a hőmérséklet.
Kedden délnyugat felől fokozatosan beborul az ég. Kedden és szerdán egyre többfelé várható eső, zápor. A Nyugat-Dunántúlon havas eső, havazás is lehet. Többfelé jelentős mennyiségű csapadékra van kilátás. A szél többfelé megerősödhet, szerdán viharos széllökések is lehetnek. Kedden a minimumhőmérséklet mínusz 3 és plusz 3, a maximumhőmérséklet nyugaton 3, keleten 11 fok körül várható.
Szerdán a legalacsonyabb hőmérséklet plusz 1 és plusz 7 között lehet, a maximumok nyugaton 2, keleten 10 fok körül alakulnak.
Csütörtökön több-kevesebb napsütés várható, és csak helyenként lehet záporeső. A leghidegebb órákban mínusz 3 és plusz 3 fok közötti hőmérséklet várható, nappal plusz 5 és plusz 11 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Pénteken délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és főleg délen, délnyugaton várható eső, zápor. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 1 és plusz 4, a legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 8 és plusz 13 fok között alakul.
Szombaton változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Helyenként fordulhat elő záporeső. A minimumhőmérséklet plusz 1 és plusz 6, a maximumhőmérséklet plusz 7 és plusz 12 fok között alakul.
Elszórtan jövő vasárnap is lehet eső, zápor. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 1 és plusz 4 fok között valószínű, nappal plusz 5 és plusz 10 fok közötti hőmérséklet várható.


Kilépett a Zala a medréből

Keszthelyen a csapadékvizet már nem tudják a Balatonba vezetni a csatornák, a Zala folyó pedig a megyében mindenütt kilépett a medréből - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vasárnap. Keszthelyen súlyossá vált a helyzet, mert a Balaton-parti vasúti nyomvonal alatt kialakított átereszek már nem képesek levezetni a csapadékvizet a Balatonba. Fokozza a problémát, hogy a csatornarendszer túltelítődött, ezért már lakóházakba is visszaduzzasztja a vizet. A keszthelyi katasztrófavédelmi kirendeltség irányításával igyekeznek átszivattyúzni a vizet a vasútvonal Balaton felőli oldalára.

A Zala folyó a megye területén már mindenütt kilépett a medréből és az ártérben folyik. Zalalövőnél vasárnap kora délután 336 centiméter vízállást mértek, de még tovább árad a folyó. A Zalalövőnél valaha mért legnagyobb vízállás 413 centiméter volt.

A jelentős mennyiségű csapadék és a hirtelen hóolvadás okozta vízátfolyások miatt délutánra már 12 zalai útszakaszon kellett sebességkorlátozást elrendelni, egy összekötőút pedig továbbra is zárva van sárelöntés miatt.

A katasztrófavédelem közölte azt is: Pórszombaton, Szilvágyon, Zalabaksán, Zalaegerszegen, Magyarszerdahelyen, Lentiben (Bárszentmihályfa és Lentiszombathely városrészeiben) folyik árvízi védekezés a polgármesterek irányításával, önkéntesek részvételével.