Fellegi Tamás miniszter Scheiring Gábor LMP-s parlamenti képviselői kérdésére adott írásbeli válaszűból kiderül, hogy a fejezeti kezelésű előirányzatból 19,67 milliárd forintot faragnak le. A költségvetési törvény szerint a fejezeti kiadási előirányzat 362,46 milliárd forint.
Az intézmények - az Országos Atomenergia Hivatal, a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság és a Környezetvédelmi Fejlesztési Igazgatóság pedig összesen mintegy egymilliárd forinttal kap kevesebbet a költségvetésben előirányzottnál.
Az Útpénztár kiadásait 9,58 milliárd forinttal kell csökkenteni, ezen belül 5,74 milliárd forinttal kevesebbet lehet felújításra és további kétmilliárd forinttal kevesebbet egyéb intézményi felhalmozási kiadásokra - praktikusan beruházásokra - költeni. Az úthasználati díjakból és pótdíjakból 2011-re 47,3 milliárd forint bevételt irányzott elő a költségvetési törvény az Útpénztárba.
A 2011-ben csaknem ötmilliárd forintos gazdaságfejlesztést szolgáló célelőirányzatot 1,2 milliárd forinttal kurtítják meg. A 13,41 milliárd forintos Turisztikai Célelőirányzattól 2,62 milliárd forintot vonnak el, míg a digitális átállásra előirányzott 3,15 milliárd forintból alig marad valami a 2,98 milliárd forintos elvonás után.
A közösségi közlekedés összehangolására és akadálymentesítésre 212 millió forinttal kevesebb jut az idén a zárolás miatt.
A 2011. évi költségvetési törvényben ugyan nem szerepel a "Magyar film támogatása" sor a nemzeti fejlesztési minisztérium fejezeti előirányzatában, de 375 millió forint szerepel ilyen címen az elvonások között.
Sheiring Gábor Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek is feltette a kérdést a stabilitási tartalékképzés részleteiről, de még nem kapott választ - közölte az LMP sajtóosztálya.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve