Az MNB a honlapján kedden közölte: az egy hónapos lejáraton a tenderre beérkezett 351 milliárd forint ajánlatból 100 milliárd forintot, a hat hónapos lejáraton pedig a 317 milliárd forint ajánlatból 50 milliárd forintot fogadott el. Mind az egy hónapos, mind pedig a hat hónapos swaptenderen 8 bank vett részt - írja az MTI.
A hétfői lejáratot és a tenderek eredményét figyelembe véve az MNB által biztosított bankrendszeri többletlikviditás 600 milliárd forint. Ebből az egy hónapos futamidejű állomány 450 milliárd forintot, a három hónapos állomány 100 milliárd forintot, a hat hónapos állomány pedig 50 milliárd forintot tesz ki.
Kapcsolódó
Emlékeztettek, az MNB monetáris tanácsa tavaly szeptember 20-án jelentette be, hogy a három hónapos betét mennyiségi korlátozásához kapcsolódva, a likviditási folyamatokkal kapcsolatos bizonytalanságok kezelésére likviditáslekötő betéti és likviditásnyújtó devizaswap finomhangoló eszközöket hoz létre. A finomhangoló eszközökről szóló terméktájékoztatókat október elején publikálta honlapján a jegybank.
Az MNB folyamatosan figyelemmel kíséri a likviditási folyamatokat, ha érdemi és tartós eltérést tapasztal, kész további finomhangoló tendereket tartani - közölték.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve