A brit referendum eredménye ugyan volatilitást okozott a nemzetközi pénzügyi piacokon és a magyar eszközárakban is, a Magyar Nemzeti Bank azonban folyamatosan figyelemmel kíséri a pénzpiaci és állampapír-piaci fejleményeket, felkészült a kockázatok kezelésére és mindent megtesz a pénzügyi stabilitás fenntartása érdekében - közölte a jegybank pénteken közleményben.
A kilépés menete csak hosszas tárgyalások után körvonalazódik, így a potenciális reálgazdasági hatásokat is csak ezt követően lehet pontosan felmérni.
A kockázati indexek emelkedése a magyar eszközárakban is volatilitást okoz, ennek mértéke azonban eddig nemzetközi összehasonlításban nem tekinthető kiugró mértékűnek - jegyezték meg.
"A Magyarországgal kapcsolatos kockázatokat érdemben csökkenti, hogy az ország sérülékenysége jelentősen mérséklődött az elmúlt években: mind a külső adósság, mind a devizakitettség erőteljesen csökkent, a folyó fizetési mérleg jelentős többletet mutat, a fiskális politika évek óta fegyelmezett, az államadósság fokozatosan mérséklődik, míg az ország devizatartalékainak mértéke megfelelő szinten áll, érdemben meghaladva az elemzők által figyelt referenciaértékeket".
Mindez az ország hitelminősítésének javulásában is tetten érhető, a Fitch Ratings májusban a magyar államadós-osztályzat felminősítése mellett döntött, ezzel ismételten befektetésre ajánlott kategóriába került a magyar besorolás - idézték fel.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve