Szentes Tamás azt mondta, a rendszeres zuhanyozás, mosdás, lehetőség szerint fürdés segítheti a testhőmérséklet megfelelő csökkentését - idéz az MTI.
Az elmúlt évek tapasztalatai szerint az emberek több mint húsz százaléka semmit nem tesz a hőmérséklet-emelkedés okozta negatív hatások kiküszöböléséért. Ez az arány a fokozottan veszélyeztetett 65 év felettiek körében pedig már 25 százalék.
A legmelegebb napokon szignifikánsan többen halnak meg, 20 Celsius-fokos napi átlaghőmérséklet felett ötfokonként tíz százalékkal nő a halálozás a kardiovaszkuláris és a krónikus légzőszervi megbetegedéseknél is.
Korábban a Nébih az állattartókat figyelmeztette.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve