Koji László az M1-en vasárnap reggeli műsorában azt mondta, az országon belül nagyok az eltérések az építőipar teljesítményében, Közép-Magyarországon és a nagyvárosokban sok munka van, másutt viszont kevés.
Azt, hogy az építőipar az elmúlt években változó teljesítményt nyújtott, Koji László azzal magyarázta, hogy ez az iparág függ leginkább az uniós forrásoktól, ezért az új költségvetési ciklus elindulásakor visszaesett az ágazat teljesítménye a támogatások lehívásának nehézségei miatt.
Hangsúlyozta: ahhoz, hogy a szegmens 2017-ben jól tudjon teljesíteni, már 2016 második felében meg kell kötni a nagy, éveken átnyúló projektekre a szerződéseket.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve