A papírok ugyanazok, amelyekből júniusban már 302 millió forintnyit eladott a társaság, ám a hozam (EHM) az akkori 12,54 százalékról 14,50 százalékra emelkedik. Ez kétszerese a hasonló futamidejű állampapír (2014/D) elsődleges forgalmazói árjegyzésben érvényes csütörtöki átlaghozamának. A jegyzők most is jogosultakká válnak arra, hogy a BTel "középtávon tervezett" tőzsdei részvénykibocsátásakor tíz százalék kedvezménnyel jegyezhetnek a társaság részvényeiből.
Most is elvileg külön sorozatrészletet kínálnak lakossági és intézményi befektetőknek, ám azonos hozammal. A kibocsátás minimuma 10-10 millió forint, maximális mennyiségét nem korlátozták, pontosabban a kötvényprogram hárommilliárdos keretösszege szabhat neki korlátot. Az eddig kibocsátott kötvényeket korábban bevezették a tőzsdére, eddig öt tőzsdenapon született rá kötés 100−103 százalék körüli árakon, minimális, pár százezer forintos vagy maximum egymilliós mennyiségekre, utoljára július 27-én.
A tőzsdei bevezetési folyamat részeként szeptember 1-jétől a cég átalakult kft.-ből zrt.-vé. Ennek alkalmából közzétett egy átalakulási vagyonmérleget, amely szerint saját tőkéje augusztus végén 448 millió forint volt. Kötelezettségei 1,1 milliárd forintot tettek ki, amiből 948 millió forint hosszú lejáratú, azon belül is 902,5 millió forint kötvénytartozás. Ezzel a saját tőke aránya a finanszírozásban a múlt év végi 83 százalékról 32 százalékra esett vissza. (A cég ugyanis a kibocsátási tájékoztató szerint zárt körben is bocsátott ki kötvényeket, amelyek bizonyos, pontosan körül nem határolt feltételek esetén részvényekre válthatók.)
A távközlési szolgáltató csütörtöki közleménye szerint a kötvényprogramból befolyt forrásokat már rövid távon megtérülő fejlesztések és piaci akvizíciók finanszírozására fordítja, és tervezi a mobilszolgáltatói piacra lépést. (Korábban felmerült, hogy ehhez állami cégekkel társulna.) "A társaság 2008-ban még 268 millió forintos árbevétele 2010-re egymilliárd forintra emelkedett, a már megkötött szerződésállományt és a piaci helyzetet figyelembe véve ennek megfelel az idei növekedés üteme is" − írják.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve