Idén az állam összesen 132 milliárd forintot fordít a közmunkaprogram megvalósítására, amiből mintegy 200 ezer ember megélhetését segíti elő - mondta Papp Károly, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára csütörtökön Gödöllőn egy gazdanapi rendezvény megnyitóján.
Kifejtette: a tavaly indított új típusú közfoglalkoztatási program elsősorban a leszakadó térségek munkanélküli lakosainak szándékozik segítséget nyújtani. Értékteremtő, a köz számára hasznos elfoglaltság biztosításával, annak érdekében, hogy az érintettek minél előbb visszakerülhessenek az állandó munka világába - tette hozzá.
A helyettes államtitkár szerint különösen jó a fogadtatása a kistérségi startmunka-programnak, amely 850 településen 68 ezer embernek nyújt munkát. Az állam az ehhez szükséges mezőgazdasági gépek, épületek, növendék állatok vásárlásának költségeit magára vállalja.
A közfoglalkoztatás nagyobb része a növénytermesztés, az állattartás, a környezet rendezése területén valósul meg. Új elem, hogy az állami földalapból az önkormányzatok 1.400 hektárnyi termőföldhöz juthatnak, hogy ott - közmunkások bevonásával - megtermeljék a fenntartásukban működő intézmények konyhái számára az alapanyagok egy részét. Az elképzelés szerint ezek a kis termelő egységek a következő években szociális szövetkezekké alakulhatnak, amivel a tagok állandó biztos jövedelemhez juthatnak. Az új rendszer fontos eleme, hogy 4 helyett, 6 vagy 8 órás munkát biztosítanak a közfoglalkoztatottaknak - jelezte Papp Károly.
A helyettes államtitkár elmondta, hogy a mezőgazdaság számára kevésbé értékes földeken az energianövények termesztésében is jelentős szerephez juthatnak a közmunkában résztvevők. Jelenleg már több mint 80 településen az intézmények fűtését részben az e célra termesztett növényekkel oldják meg, amivel a fenntartási költségek mérsékelhetők. A közmunkások az alapanyag előállításában, a kazánok kezelésében segítenek.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve