A baleset 17 óra körül történt. Egy személyautó tartott Tépe felé, amikor eddig ismeretlen okból nekiment az előtte haladó traktornak, majd a két jármű összeütközött a Berettyóújfalu irányából érkező kamionnal. A balesetben öten sérültek meg, közülük a személyautó egyik utasát feszítővassal a katasztrófavédelem szabadította ki.
A mentés és helyszínelés idejére teljes útzár van érvényben. A személygépkocsik forgalmát Hajdúszovát, Földes és Konyár, illetve Szentpéterszeg felé tereli el a rendőrség, míg a tehergépjárművekét Püspökladány és Hajdúszoboszló felé - közölte a sajtószóvivő.
A hét első két napján tartós forgalmi káoszra készülhetnek a fővárosiak: a kínai kormány látogatása miatt több utat lezártak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve